A Die Welt német lap szerdai cikke szerint Németországban vita alakult ki a magyar kormány tevékenységének megítélése körül a nagykoalíciós kormány megalakítását célzó tárgyalásokon. A konzervatív CDU/CSU pártszövetség és a szociáldemokrata párt (SPD) koalíciós tárgyalásaira készített külpolitikai munkaanyagban szerepel egy ...
Tovább »Tegnap elfogadták az MSZP javaslatát
A parlament Fidesz-KDNP-s többsége elfogadta azt a Btk.-módosító javaslatot, amely alapján szabadságvesztéssel büntethetik azt, aki mások becsületének csorbítására alkalmas hamis hang- vagy képfelvételt készít. Üdvözöljük, hogy a kormánypárti többség végül elfogadta azt az általunk benyújtott módosító indítványt is, ...
Tovább »A nők elleni erőszak ellen tiltakozott a DK az Országgyűlésben
A nők elleni erőszak ellen tiltakozott a Demokratikus Koalíció (DK) több női politikusa az Országgyűlés keddi plenáris ülésén. Az elnöklő Latorcai János (KDNP) szerint az ellenzéki politikusok súlyosan veszélyeztették az ülés rendjét. A keddi ülésnapon a napirend előtti felszólalások elhangzása ...
Tovább »Kiutat kínálunk – Mesterházy Attila írása a héten
“2014 az első év, amikor nem lesz adóemelés” – mondja a nemzetgazdasági miniszter, leleplezve önmagát és kormányát. Mert ha ez lesz az első ilyen év, akkor eddig mi is történt? Adóemelések tömkelege, ahogy mindig is mondtuk. A Fidesz az azonnali ...
Tovább »