Az LMP szerint véget kell vetni a fideszes vezetés alatt álló “kukaholding”, vagyis a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. ámokfutásának, megfelelő finanszírozással kell működőképessé tenni a szemétszállítás rendszerét, amibe a településeknek ismét beleszólást kell biztosítani. Schmuck Erzsébet frakcióvezető-helyettes keddi ...
Tovább »Kihirdették a lakás-takarékpénztárak állami támogatásának kivezetéséről szóló jogszabályt
Megjelent a Magyar Közlönyben az a kedden elfogadott törvénymódosítás, amelynek értelmében kivezetik a lakás-takarékpénztárak állami támogatását. A jogszabály ma, 2018.10.17-én lép hatályba. A döntés nem érinti a már megkötött lakás-előtakarékossági szerződéseket. Az állami támogatás a törvény hatályba lépését követően megkötött, illetve ...
Tovább »A mindenkinek elérhető felsőoktatásért demonstráltak Budapesten
A mindenkinek elérhető felsőoktatásért tartottak fáklyás demonstrációt a Lehet Más a Jövő (LMJ), az LMP ifjúsági szervezetének kezdeményezésére kedden Budapesten a Corvinus egyetem épülete előtt. A mintegy 200 tiltakozó részvételével megtartott tüntetésen Pitz Dániel, a LMJ elnöke hangsúlyozta: követelik a ...
Tovább »Letették Budapest első Makovecz-templomának alapkövét
Letették Budapest első Makovecz-templomának alapkövét a XX. kerületi Mátyás téren vasárnap délután. A Pesterzsébet Szabó-telepi Református Egyházközség temploma a kormány és az önkormányzat támogatásával, valamint közadakozásból épül meg. Az ünnepségen Varga Mihály pénzügyminiszter arról beszélt, a templom terve közel állt ...
Tovább »