Tag Archives: fidesz

DK: Dunaújvárosban az MSZP védte meg a Fidesz képviselői mandátumát

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint a vasárnapi dunaújvárosi időközi önkormányzati választás eredményeiből kiderült, hogy “a demokratikus ellenzék” megverte volna a Fideszt, ha az MSZP nem rúgja fel a választási megállapodást.     Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke az MTI-hez eljuttatott közleményében azt ...

Tovább »

Mintegy 40 milliárd forintból épül járműipari tesztpálya Zalaegerszegen

Összesen mintegy 40 milliárd forintból elkészül a jövő év végéig Zalaegerszegen az a 250 hektáros területű járműipari tesztpálya, amelyhez hasonló 500 kilométeres körzetben nincs a közép-európai térségben – közölte Vigh László (Fidesz) országgyűlési képviselő a csütörtökön Zalaegerszegen, rendkívüli sajtótájékoztatón.     Elmondta: ...

Tovább »

Lemondott Zugló jegyzője

Hoffmanné Németh Ildikó, zugló jegyzője.  Döntését azzal indokolta, hogy megelégelte a kerületben kialakult helyzetet. Az Origo.hu információi szerint a lemondás hátterében az áll, hogy a jegyző megelégelte, hogy sem a Fidesz sem az MSZP nem nézte jó szemmel a működését. A ...

Tovább »

Palkovics ne fenyegesse a pedagógusokat!

Az Együtt – a Korszakváltók Pártja visszautasítja, hogy Palkovics László oktatási államtitkár “fenyegeti” a pedagógusokat – mondta az ellenzéki párt elnöke csütörtökön az MTI-nek.     Szigetvári Viktor arra reagált, hogy Palkovics László a Népszabadságban megjelent interjújában azt mondta: a péntekre meghirdetett ...

Tovább »