A terrorista és radikális csoportok politikai vagy geopolitikai érdekből való felhasználásától óvta a világ politikusait Vlagyimir Putyin orosz elnök pénteken az AZERTAC azeri állami hírügynökségnek adott interjújában. Putyin a terroristák politikai célokra történő felhasználását “megengedhetetlennek” és “rendkívül veszélyesnek” nevezte. Vélhetően ...
Tovább »Igazságügyi orvosszakértőt rendeltek ki a Balaton Sound öltözőjében talált eszméletlen lányok ügyében
Az elsődleges orvosi vélemény alapján a szexuális erőszak megalapozott gyanúja ez idáig nem merült fel a Zamárdiban megrendezett fesztiválon történtekkel kapcsolatban, azonban ennek minden kétséget kizáró tisztázására igazságügyi orvosszakértőt rendeltek ki – közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken. A rendőrség ...
Tovább »Felszámolták a kábítószer-kereskedő hálózatot
A megalapozott gyanú szerint kokainnal, amfetaminnal és ecstasy tablettákkal kereskedett a négy gyanúsított. A Hajdú-Bihar megyei nyomozók a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály nyomozóival, a Terrorelhárítási Központ műveleti egységével és a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság egyenruhásaival közösen 2015. december 9-én, Budapesten és Kecskeméten egyszerre ...
Tovább »Ötven milliót érő drogot találtak a rendőrök
A gyanúsított az autó hátsó üléstámlájába rejtette a kábítószert. A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda kábítószer-birtoklása bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást – bűnügyi őrizetbe vétele mellett – P. Imre 39 éves budaörsi lakos ellen. A gyanúsítottat 2016. március ...
Tovább »