Ha a bevándorlást elhibázzuk, akkor nemcsak a mi Magyarországunk változik meg, a gyerekeink, unokáink Magyarországa is egészen más lesz, mint amilyen migráció nélkül lehet – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a TV2-nek adott interjújában csütörtökön. A kormányfő értékelése szerint vannak olyan ...
Tovább »Móricz Eszter nyilatkozata
Sajnálom, hogy az elmúlt napokban tett nyilatkozataimban félreérthetően fogalmaztam. Sem akkor, sem a jövőben nem áll szándékomban ártani az MSZP-nek, annak a közösségnek, amelyhez tartozom. Ezért most egyértelműen kijelentem, hogy 2016. október 2-án nem veszek részt a népszavazáson, nem segítem ...
Tovább »Az Országgyűlés plenáris ülése
A kormányfő szerint az október 2-i népszavazás nem pártügy, hanem nemzeti ügy. Orbán Viktor hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt arra szólított fel:”ne kockáztassuk Magyarország jövőjét”. Az MSZP úgy látta: az unió nem akadálya, hanem megoldása a menekültválságnak. A Jobbik elnöke ...
Tovább »Közösen kampányol a bojkott mellett az Együtt, a PM és a MoMa
Közös plakátkampánnyal próbálja rávenni a választókat a Modern Magyarország Mozgalom (MoMa), az Együtt – a Korszakváltók Pártja és a Párbeszéd Magyarországért, hogy bojkottálják az október 2-ai népszavazást. A pártok vezető politikusai csütörtökön Budapesten mutatták be közös plakátjukat, amelynek felső részén ...
Tovább »