Az Amerikai Egyesült Államok döntése, hogy kiket enged be az országba, azt Magyarország csak tudomásul veheti – közölte Orbán Viktor magyar kormányfő pénteken Brüsszelben. A kormányfő szerint lényegében egy vádról van szó, a bizonyítékok ugyanakkor az amerikaiaknál vannak, állításuk szerint ...
Tovább »Amerikai beutazási tilalom, internetadó, Toldi-film
A Die Welt című német konzervatív lap a magyar állampolgárok elleni amerikai beutazási tilalomról közölt kommentárt csütörtöki számában. A szerző, Andrea Siebel főszerkesztő-helyettes szerint Magyarország nyugatellenes, antidemokratikus, antiliberális irányba tart, ami Brüsszelt talán annyira megrázta, hogy inkább elfordult, hiszen az ...
Tovább »Reagálás az új Európai Bizottság EP-szavazására
Az Európai Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetségének képviselőcsoportjához (S&D) tartozó magyar delegáció az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén támogatta a nagy többséggel megválasztott Jean-Claude Juncker vezetésével megalakuló új Európai Bizottságot. Az MSZP és a DK képviselői fontosnak tartják, hogy az ...
Tovább »Fidesz-kampányértékelő – Orbán: a példátlan győzelem után a munkahelyteremtés és a köznevelés megújítása a cél
Példátlannak, lefegyverzőnek, “már-már a politikai sci-fi világába tartozó” fantasztikus győzelemnek nevezte a Fidesz-KDNP önkormányzati választási sikerét Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke a kormánypárt önkormányzati választási kampányát értékelő vasárnapi rendezvényen, a budai Millenáris Parkban. A kormányfő arról is beszélt, hogy ...
Tovább »