Lett egy furcsa érzése, és nem ő válaszolt, mint magánember, hanem kijöttek válaszok a száján. Nekem egy ismerősöm nemrég volt családállításon mint segítő, és azt mondta hogy nem tudott semmit az illetőről, akinek a családállítását csinálták, de kérdeztek tőle valamit, ...
Tovább »Ma van a színházi világnap
Ma van a színházi világnap, ebből az alkalomból a színházakban az előadások előtt felolvassák azt a nemzetközi üzenetet, amelyet az idén Isabelle Huppert neves francia színművész fogalmazott meg. A színházi világnapot a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) közgyűlésének határozata alapján 1962 ...
Tovább »„Valódi sorsok, amelyek éppoly viccesek, amilyen sírnivalók” – Játék a kastélyban
Mohácsi János Jászai Mari-díjas rendező, Érdemes-művész állítja színpadra március 31-én a Miskolci Nemzeti Színházban a Játék a kastélyban című vígjátékot. Molnár Ferenc nagy sikerű „anekdótája” egyszerre mesél szerelemről és színházról, egyszerre komikus és szívszorító. Mohácsi János elmondta, fontos volt számára, ...
Tovább »Ismét itt az Irodalom Éjszakája
22 kortárs szerző, 22 színész, 22 izgalmas belvárosi helyszín A tavalyi nagy siker után március utolsó napján ismét különleges kulturális happening költözik Budapest belvárosába: az Irodalom Éjszakáján kortárs világirodalmi szerzők művei V. és IX. kerületi helyszíneken, többek között az Új ...
Tovább »