Tanulj meg a jelenben élni!

A jelen összekapcsol a belső erővel. Ha nem tervezek, a belső erő dolgozik helyettem. Ezt nehéz csupán az értelem által megérteni, vagy elhinni, pedig ha hagyjuk, a belső erő jobb munkát végez, mint mi. Ő nem tervez, Ő alkot. Nem az jön létre, amit én akarok, (hiszen valójában nem is akarok semmit, ha a jelenben élek), hanem az, amit Ő alkot, amire valóban szükségem van. Én pedig elfogadom ezt, és ennek megfelelően élek. Ez átadás. Nem a vágyaim, és az akaratom határozzák meg, hogy mire van szükségem, hanem a belső Én. Ez egy harc nélküli életmód, amelyben az élet áradatával együtt úszva azt érem el, amit el kell érnem. Ezért nem is akarok többé az árral szembe úszni, hiszen az sokkal fárasztóbb.

Ha az idő után futok, mint azt legtöbbünk teszi, akkor versenyt futok az idővel. Néhányunknak ideiglenesen sikerül is megelőzni az időt. Ez a stressz. De mivel időbe ágyazott lények vagyunk, nem élhetünk büntetlenül az idő előtt. Az idő visszavág. Sikertelenség, betegség, és egyebek folytán hirtelen kiszalad a talaj a lábunk alól, és mi zuhanni kezdünk, amellyel aztán nem csak boldogságunk, hanem egész létünk megkérdőjeleződhet.

Ha a jelenben élek, nem futok az idő után, mert ha a jelenben vagyok, akkor mindig a megfelelő helyen vagyok, és ráérek, mert az idő bennem létezik, és nem rajtam kívül. Hogyan is kergethetném azt, ami itt bennem van? Nem futok az idő után, de még csak nem is haladok az idővel. Megálltam. Így most az időnek elkerülhetetlenül felém kell jönnie, mert az időnek törvényszerűen el kell telnie. A jövő, mint örök jelen folyik felém, illetve mondhatnám azt is, hogy belém, de talán leghelyesebb, ha úgy fogalmazok, hogy bennem, rajtam keresztül. Így az idő többé nem ellenségem, hanem barátom, aki csodálatos, tökéletes gyümölcseivel lep meg, én pedig hálás vagyok ezért. Hálás vagyok, hogy az időben vagyok. Minden a helyére kerül, de nem úgy, ahogy azt én kitalálnám, hanem tökéletes tökéletességgel, vagyis isteni módon.

Gyakorlat: Élj a jelenben!

Nem várok semmire. Nem várok semmire, csak vagyok. Nem kell, hogy bármi bekövetkezzen, semmi, csak vagyok. Nem várok semmire.

Nem várok el senkitől semmit. Nem várok el sem embertől, sem Istentől, sem az élettől semmit; csak létezem. Most, itt, az állandó jelenben. Miért? Mert megtanultam, hogy csak a jelen egyszerűségében, az élet jelenlegi mostjában élhetek. Csak ez az egyszerű lét az enyém. Ha nem kapaszkodom bele, ha nem válok eggyé vele, akkor semmim sem marad. Csak becsapom magam, mert a jelenen kívül semmi más maradandóan értékes nem létezik. Minden egyébbel csak áltatom magam, túlhajtom magam, egy elképzelt délibáb-életet kergetve. Ha megtanultam a jelenben élni, megszűnnek elvárásaim. Tehát nem várok el semmit! Nem várok el senkitől semmit! Nem várok el semmit!

Gunagriha, A Sorsnavigátor című könyv szerzője www.sorsnavishop.hu