Tóbiás József ünnepi beszéde

„És kérdik, egyre többen kérdik,
Hebegve, mert végképp nem értik –
Ők, akik örökségbe kapták –:
Ilyen nagy dolog a Szabadság?…”
(Márai Sándor: Mennyből az angyal)

 1956. Sokan, sokféleképpen akarják a jelen korban azokat a heteket, azokat a hónapokat megítélni. Ki-ki szája íze szerint igyekszik a jelen politikai magatartását visszaigazolni azokkal az időkkel.

Lehet ilyesmikről beszélni, de tudnunk kell: 58 évvel ezelőtt is ugyanolyan emberek voltak az utcákon, mint most itt. Azok az emberek is csak élni akartak. De az akkori hatalom ezt nem hagyta nekik. Így haltak meg 1956 polgárai, és így születtek a forradalom hősei. Ugyanazt akarták, mint most mi. Szabadságot, jólétet, biztonságot.

1956 és Nagy Imre. Egy ember, aki az ellenzéki mozgalom vezetőjeként szakított a vezetéssel és a tömegek élére állt. Küzdeni akart egy független, szabad, igazságos, biztonságos Magyarországért. És amikor pontosan látta, hogy az értékei, a pártja és a tömegeknek az iránya ellentmond egymásnak, a népet választotta. De az értékeit soha nem adta fel.
Az utolsó szó jogán Nagy Imre a következőket mondata: „Kétszer próbáltam megmenteni a szocializmus becsületét a Duna-völgyében, 1953-ban és 1956-ban. Rákosi és az oroszok megakadályoztak benne. Ha most az én életemre van szükség azt bizonyítani, hogy a kommunisták nem mind a nép ellenségei, nagyon szívesen odaadom.”

Sokan érezték magukat akkor is egyedül és magányosan. 400 év után, 1848 és 1956 után egy szűk kisebbség hozott létre egy politikai többséget, amelynek felállva kell tapsolni, ha úgy kívánják, ha a háttérben intenek a közönségnek, és mellette nyolc millió sorsa a csend.
Nyolcmillió várja, hogy szabad, biztonságos és igazságos legyen az a világ, amelyben él. Hogy legyen értelme 1956-nak. Sokan azt gondolják, hogy a szabadság az, amit körbeírhatnak nekünk, és abban fogalmazhatjuk meg a gondolatainkat. Nagy Imre a saját sorsáról hozott döntést. Kell-e nagyobb szabadság ezért az eszményért?

Mindazok, akik nem tehették meg, akik ma nincsenek itt köztünk, Ők is várják, hogy legyen egy közösség. Legyen erős az a nemzet, amely nem osztható jobbra és balra. Amelyben mindenki, aki boldogulni akar, az boldogulhat. És aki erre nem képes, azt nem kizárja, hanem felemeli a nemzet.

Ez tehát az, amely számunkra, a jelenkor formálóinak, megélőinek a kihívása. Ma is a szabadságunkért küzdünk, csak más a külső. Ma is a szabadságunkért küzdünk, de mást és máshogyan kell tegyünk. Félre kell tennünk a kevesek hangos szólásának erejét! A csendes többség építését kell vállalnunk. Vállalnunk kell, mert Magyarországnak ez az érdeke. Erős nemzet nem lesz nélkülünk. Erős nemzetté válni általunk lehetséges.

Ma a forradalom hőseivé kell válnunk. Figyelmeztetnünk kell arra, hogy nem lehet egy országban sikerről és erőről beszélni, ha négymillió ember magányos és éhezik. Ha négymillió ember nem érzi, hogy szabad. Ha négymillió felnőtt és gyermek arra vágyik, valaki, valakik merjék kimondani a nevükben, hogy ők ma igenis szegények és az Ő sorsuk a csend. Ez 1956 számunkra.

(Az ünnepi beszéd Kaposvárom hangzott el, 2014. október 22-én.)