Törőcsik Mari csak beszél, beszél…

Budapest, 2013. december 6.
Törõcsik Mari, a nemzet színésze, Hegyi Barbara színmûvész (k) és Szabó G. László, a Körhintamenet címû könyv szerzõje a kötet bemutatóján a budapesti Vígszínházban 2013. december 6-án. A Beszédes könyv Törõcsik Mariról alcímmel megjelent könyvet a pozsonyi Kalligram Kiadó adta ki.
MTI Fotó: Soós Lajos

Csúnyán irigyelném Szabó G. Lászlót, aki könyvet írhatott (nem csak szerintem!) legnagyobb élő színésznőnkről, Törőcsik Mariról, ha nem ismerném első találkozásuk történetét. Szabó G. Pozsonyban élő magyar újságíróként kért először interjút Törőcsiktől, aki nem akarta kikosarazni a határon túli hazánkfiaiért tüsténkedő, nálunk nem igazán ismert publicistát, tánckritikust, riportert. Lehet elég baja úgyis szegénynek, minek tetézze még ezzel – gondolta. Csakhogy Szabó G. ettől kezdve jólesően kiiktathatatlanná vált Törőcsik életéből. Szabó G.-nek nyilván különleges képessége van az ilyenfajta dolgokhoz, hiszen nem csak Törőcsiket – ahogy a Körhintamenet szerzője fogalmaz – „szedte rá” arra, hogy könyve főhőse legyen, de így járt Jiri Menzel és Eszenyi Enikő is (Trabanttal a Hiltonig, Igyime Prága!). Igaz, Törőcsik Mari már másodszor lépett ugyanabba a folyóba: a Szabó G. tollából született Vasrózsa című könyv tizenöt éve látott napvilágot.

Ha van valaki, aki megérdemli, hogy portrékötetének szerzője egyúttal rajongója, csodálója, sőt – nem is annyira titkos – hódolója legyen, hát Törőcsik Mari feltétlenül. Szabó G. ügyesen válogat Törőcsik művészkollégái közül. Fiatal, idős, színész, színésznő, író, orgonaművész, operatőr, filmrendező, színházi rendező, hazai, külföldi különböző szemszögből, más-más időszakban történt (közös) munkáit elemzi. Egy minden megnyilatkozásban közös: színészóriással van dolgunk, aki megmagyarázhatatlan színpadi és kamera előtti létezésével tiszteletet parancsoló, lenyűgöző, rendkívüli lény, de egyúttal minden kollégáját segíteni, bátorítani, magához emelni képes, mi több, szeretetre vágyó, hódítani akaró nő. Csak ezen a lelki és érzelmi síkon képes élni, dolgozni. Így esett, hogy nem egy partnerébe, rendezőjébe beleszerelmesedett. Arról nem írnak a krónikák, hogy visszautasították volna. Ő maga sem olyan visszautasítós. Tény, hogy például már nem akart magáról könyvet, de csak addig, amíg bele nem lendült a beszélgetésbe. A szerzőt idézem: „Onnantól fogva csodás repülés, stílusosan fogalmazva: szerelmes körhintamenet minden vele folytatott csevegés.”

Törőcsik Mari pontosan tudja, hogy a vele készült interjúk során melyik pillanatban sikerült megfogalmaznia a legfontosabbakat. Ezt onnan lehet biztosan tudni, hogy a könyv vígszínházi bemutatóján anélkül, hogy a szemrevaló kiadványt lapozgatta volna, vagy bárki kérdéseket tett volna fel, mesélni kezdett. „Tízéves koromban, amikor elkerültem otthonról, rájöttem, hogy ha azt akarom, hogy szeressenek, nekem is szeretnem kell, és én tényleg nagyon szeretem az embereket.” „Tudok szeretni, és ezért viszontszeretnek engem. Rájöttem, hogy ha csak szeretetben tudok élni, akkor nekem is tudni kell szeretni.” „Én csak örömből tudok dolgozni.” „A próbák során minden rendező belém kell, hogy szeressen, én meg belé. Különben nem megy. Belém nagyon helyesen elég sokszor nagyon szerelmesek voltak. Volt, hogy én is.” „Nekem tényleg nagyon jó minőségű férjeim, barátaim voltak. Maár Gyulával is, legalábbis remélem, egymástól többek lettünk. Mi még egy fényt is azonosan látunk.” „Én rögtön tudom, ha valaki rendező. Visszaigazolt az élet. Kezdetben is tudtam, hogy kire kell figyelni. Az első pillanattól fogva. Nem véletlenül tartottam ki a Major mellett, pedig annyit buktunk, hogy nem igaz. Ő tudott a legtöbbet Gellért Endrén kívül.” „Minél jobb a rendező, annál jobb a színész.” „Ha nem igazán nagy rendezővel dolgozom, akkor nem a helyén használom a tehetségem.” „Én nem vagyok normális. Ha még mindig érdekesnek találnak a fiatalok, akkor persze, hogy megyek, ha hívnak.” „Hatvanéves korom óta ordít rólam, hogy már semmit nem akarok a férfiaktól, de amikor körbeudvarol egy csomó fiatalember, arra nagyon büszke vagyok.” „Lehetnék bármilyen nő, ha nem fogadnának el mint színészt, akkor nem szeretnének ennyire.” „Ha tehetséges emberek képesek engem szeretni, az csak azért lehet, mert még elismernek. Különben idegesíteném őket.” „Hanem még meg tudom őket lepni munka közben!” „Az a fontos, hogy teljesen normálisan jöttem vissza. Pedig klinikai halott voltam. Ezt isteni csodának tartják, meg orvosinak is, ezzel együtt köszönhetem a családom és az ország szeretetének is. Soha olyan boldog két hónapom még nem volt, mint ott, az intenzív osztályon. Boldog voltam, hogy élek, annyira szeretek élni.” „Egyfolytában az van a fejemben, hogy olyan elementárisan szeretek élni. Attól tudtam így végigtaposni az éveken. Nekem már a puszta létezés is óriási örömöt jelent.” „Megsérült egy ideg a jobb kezemben. A csuklómat nem tudják megmozdítani. Nem tud kiszabadulni a görcs a kezemből. Három ujjam egyáltalán nem működik. Ennyi maradt az agyhalálomból.” „Valami olyan történhetett velem, mint anyámmal. Agyérgörcse volt, öt nap teljesen kiesett neki. Utána még élt huszonvalahány évet.” „A kezem miatt minden ötször annyi időbe telik. Közben repülnöm kellene az örömtől, hogy még játszhatok.” „A halálom óta a másodvirágzásomat élem.”

Megkapta a magáét a szerző is: „Maga nem normális! Magamra szoktam mondani, de maga sem az. Nagyon furcsa vállalkozás volt ez a maga részéről. Megkeresett embereket, akik engem szeretnek. Mindenki jót mondott, mégis megleptek engem. Meglepett, hogy rólam így gondolkoznak a kollégák. Tudtam, hogy az sem fog rólam rosszat mondani, aki nem annyira szeret. De hogy ennyire szeressenek! Ezt nem tudtam. Tényleg nem.”

Kiderült, hogy miért Hegyi Barbara ült a szerző és Törőcsik Mari mellett a könyvbemutatón.

„Nekem – mondta, miközben könnyeit próbálta eltüntetni nagy igyekezettel takarosan kisminkelt arcáról – Mari nem úgy van meg, mint másoknak. Elválaszthatatlan a Papától. Gyerekkorom óta ismer. Még meg sem születtem, de már tudott rólam. Mari nekem a Papából egy darab. Kéthetes voltam, amikor rosszul lett, aztán meghalt. Mari viszont mindig az apámat fogja visszahozni, hiszen operatőrként ott állt mellette a Körhintában. Az a három nap, amit apámmal töltött felkötve, az örökre szóló kapcsolat. Rögtön, ahogy meglátom, bármit mond, egyfolytában az apámból jön vissza valami. Mindig gyerek maradok a szemében. Nem is szeretném, hogy a színésznőt lássa bennem. Isten őrizz, hogy köztünk szakmai kapcsolat legyen. Nekem ő sokkal, de sokkal több ennél.”

A könyv alcíme: Beszédes könyv Törőcsik Mariról. Fedi a valóságot.

Horváth Gábor Miklós