Új fejezet nyílt a Pizza Hut történetében

Magyarországi modell alapján újulhat meg az étteremlánc

Szeptember 12-én vágták át a szalagot Pécs legnépszerűbb sétálóutcájában, a Pizza Hut  első, modern dine-in koncepcióval megnyílt éttermében. A baranyai megyeszékhelyen több mint 20 évvel ezelőtt zárt be a hálózat üzlete, a pécsiek, azóta várták, hogy újra élvezhessék a világszerte népszerű étteremlánc kínálatát. 

Az első Pizza Hut 1958-ban nyílt meg az Egyesült Államokban Dan és Frank Carney ötlete alapján. A hálózat jelenleg már több mint 90 országban van jelen.

„A Pizza Hut klasszikus, beülős étteremként indult amikor a testvérek kitalálták, de folyamatosan alkalmazkodni kellett a kor igényeihez, ezért született meg korábban a Fast Casual Delivery, vagyis a gyorskiszolgálós szisztéma” – idézte fel a Pizza Hut magyarországi igazgatója. „Új pécsi franchise-éttermünkben pedig a régi stílust ötvözzük a 21. századi szokásokkal, hagyományos étterem került kialakításra, új digitális kiszolgálási rendszerrel, ami egyedülálló a cég éttermi portfóliójában” – tette hozzá Kozák Miklós.

Az igazgató az újítás előnyei közé sorolta, hogy a vendégeket egy hostess kíséri az asztalukhoz, onnantól maguk gazdálkodnak az idejükkel, akkor adják le a rendelést, akkor fizetnek, amikor szeretnének, eldönthetik, hogy igénybe veszi-e a felszolgálói szolgáltatást.

„Nem állunk meg Pécsnél”

A Pizza Hut franchise-menedzsere elárulta azt is, hogy további nagyvárosokban tervezik a modern dine-in koncepcióval működő hálózat bővítését.  „Eger, Nyíregyháza, Veszprém, Sopron, Székesfehérvár, Szolnok is szerepel a terveink között, már zajlanak a tárgyalások az új éttermek nyitásáról. A pécsi étterem megnyitása egyébként 35 munkahelyet teremtett a városban” – tette hozzá.

A modern dine-in koncepció nemcsak Magyarországon, hanem világszinten is újdonságnak számít. „Mindig is hittünk abban, hogy ez a modell működni fog, ez az, amit a vendégek keresnek. Jelenleg lengyel partnerünkkel közösen dolgozunk a koncepció fejlesztésén.”

A Pizza Hut lehetőséget biztosít új hazai franchise -partnerek csatlakozáshoz. Kozák Miklós, a cég magyarországi igazgatója hangsúlyozta, hogy a vállalat teljes körű támogatást nyújt azon partnereinek, akik csatlakoznának az innovatív modellhez. „Segítséget adunk számukra a részletes üzleti tervezéshez, a helyszínkiválasztáshoz, rendszeres szakmai támogatást biztosítunk.

Karácsonyi specialitások

„Az új modell kialakítás során arra törekedtünk, hogy a modern dizájn és a klasszikus éttermi hangulat ötvözésével minden generációnak felejthetetlen élményt nyújtsunk. Az ételkínálat is kibővült: levesek, tészták, előételek, frissen sült desszertek, valamint csapolt sörök, limonádék és koktélok várják vendégeinket” – emelte ki a franchise-menedzser.

Az ünnepi időszakban emellett különleges ajánlattal is készülnek a Pizza Hut éttermek. „A Cheesy Bites azt jelenti, hogy közkedvelt pizzáink szélét speciális sajtos falatokká alakítottuk, amelyeket hagyományos és különleges „ropogós” mártogatósokkal együtt kínálunk.”

A Pizza Hut híres az ikornikusamerikai, vastag tésztájú pizzáról, amely olyan egyedi termék, hogy máshol nem elérhető. „És minden pizzához adunk egy titkos hozzávalót: az étel iránti szeretetet!” – fogalmazott Buka Péter.