Új nagymestere van az orgonának

Az ifjú orgonista-generáció egyik nagy reménységének, Kaposi Brúnónak a diplomakoncertjét a Zeneakadémia nagytermében komoly teljesítmény volt végighallgatni is, nem még végigjátszani. Reubke, Schönberg, Reger mintha azon fáradoztak volna, hogy az orgonistát minél nehezebb feladat elé állítsák, ezzel együtt persze a koncertlátogató közönséget is. Ifjú művészünk megkönyörült rajtunk, mert műsorának második felében César Franck A-dúr csellószonátáját és Bach/Vivaldi C-dúr Concertóját is hallhattuk. De ki ez a fiatalember, akiről egyszerre jutottak eszembe gyerekkorom tágra nyílt szemmel csodált művészei: Pécsi Sebestyén, Gergely Ferenc és Margittai Sándor…

– A Fischer Annie-ösztöndíjak átadásának gálakoncertjén tudtam meg, hogy már másodszor ítélték önnek ezt a díjat!

– Tavaly csak részösztöndíjas voltam. Nagyon hálás vagyok az ösztöndíjért, mert nehéz elindulni ezen az úton. Nagy kérdés, hogy lesz-e helye, szerepe az orgonaművésznek a világban, ha nem akar vagy nincs lehetősége bekapcsolódni valamelyik egyházi közösség zenei életébe. Feleségem, kisfiam van, én nem is tudnám munka és család nélkül elképzelni az életem. Szüleim nyolc gyereket vállaltak, igaz, az soha nem volt a pakliban, hogy valaki zenei pályára adja a fejét közülünk.

– Minden gyerek szigorúan a reál-tantárgyakat favorizálta?

– Valahogy úgy alakult, hogy a matek, a programozás, az építészet jobban érdekelte őket. Apám fizikus, anyám magyartanár. Öt nagyobb és két kisebb testvérem mind matekos irányba tanult tovább.

– Hogy keveredett mégis hangszer közelébe?

– Először fúvós hangszereken próbálkoztam, csak relatíve későn, tizenkét éves koromban kezdtem zongorázni Pannonhalmán. Érettségi után a Bartók Konziba jelentkeztem zongoraszakra. Itt Kékesi Judit volt a tanárom, közben az ELTE-re jártam magyar szakra.

– Miért döntött az orgonálás mellett?

– Hét éve részt vettem a Müpában egy Orgonapárbaj címmel meghirdetett koncerten. Olyan művészek improvizáltak az orgonán, mint Fassang László, aki a tanárom az Akadémián. Lenyűgöző volt. Itt láttam először olyat, hogy lehetséges régi szerzők stílusában rögtönözni. A koncert azt bizonyította számomra, hogy az orgonaművészeknek is van bőven mozgástere, lehet mesélni a hangszerrel, szinte végtelen a művész szabadsága. Minden orgona más. Ki kell használni, alkalmazni kell az összes lehetőséget. Az orgona tulajdonképpen egy egész zenekart meg tud jeleníteni. A müpás koncertélmény hatására abbahagytam a bölcsész tanulmányokat és zongora helyett az orgonát választottam. A konzis orgonatanárom, Szabó Balázs javaslatára a németországi Würzburgba mentem, ahol négy évig Christoph Bossert professzornál tanultam. Idén fejeztem be a mesterképzést, de már két éve tanítok a Kodály Zoltán Magyar Kórusiskolában, és kántorként dolgozom a budapesti Jézus Szíve Jezsuita Templomban.

– Mi tartozik manapság egy kántor feladatai közé?

– Általában a helyi kórus szervezése, vezetése és orgonakíséret a liturgikus eseményeken. Ebben a templomban egészen különleges orgona van, a vezetőség a felújítási, korszerűsítési munkálatok után orgonaművészt keresett, aki élni tud a hangszer fantasztikus adottságaival.

– Mennyire értékelik mindezt a templom látogatói?

– Ez nagyon összetett kérdés! Sok függ attól, hogy kik járnak az adott templomba, milyen korúak, milyen zenei ízlésük van, és sok függ a papok személyiségétől, hozzáállásától, a szertartásokon mondott saját szavaiktól. Bellovics Gábor belopta magát a hívek szívébe. Vele a legszorosabb az együttműködésünk, mert a szívünk csücske, hogy a liturgikus események zenei és szöveges része kéz a kézben legyen egymással. Sok helyen sajnos csak megtűrt valami, a szünetek kitöltése a zene funkciója a templomban. Bach idejében három órás társasági esemény volt a hívek találkozása vasárnaponként. Ez talán a másik véglet. Mi igyekszünk gondosan az egyházi időszakhoz, de az időjáráshoz, a hangulathoz is megfelelő zenéket választani. Időnként kamarazenészeket is hívunk, vonós, fúvós, énekes zeneművész barátokat, de például dzsesszzenészeket is, ami a farsangi időszakhoz illett jól. Állandóan kísérletezünk, mindig szeretnénk előállni valami izgalmas újdonsággal. Válogatott társaság jár ebbe a templomba, sokan énekelnek, jónéhányan a kottát is ismerik, jó a közösség, aktívak a hívek, rengeteg a fiatal, kívánni sem lehet jobb munkakörnyezetet.

– Egyszóval, amiről szó volt a beszélgetésünk elején, ön orgonaművészként megtalálta a helyét, szerepét a világban.

– Így igaz. Nagy örömmel teszem a dolgom itt, ameddig csak lehet.

Horváth Gábor Miklós

Fotó: Tófalvi-Balassa Szilvia