Zsidó halotti ima az Operában

Az Opera hagyományosan megemlékezik a mindenszentek és halottak napja ünnepkörről. Idén azonban – eltérve eddig évek óta változatlan műsorszerkesztésétől – különleges zenei kínálattal várja a szimfonikus zene kedvelőit és mindazokat, akik elmélyülésre vágynak.

Október 29-én zsidó-keresztény programot tűznek műsorra: ezen az esten Bernstein Kaddish-szimfóniája és Gabriel Fauré igen pozitív, a Paradicsomra koncentráló Requiemjének kamaraverziója, ősváltozata hallható.

Fauré gyászmiséje – szemben a 19. század ismert requiemjeivel – visszafogottságával, inkább fényes, mint sötét csúcspontjaival a halálon túli életbe vetett hitet sugározza. Az 1963-ban komponált Kaddish a meggyilkolt J. F. Kennedynek és a holocaustnak együtt állít emléket. Első operaházi előadását jelenlétével Samuel Pisar, Bernstein személyes barátja és alkotótársa is megtiszteli, mint a mű narrációjának szerzője és előadója. Az arámi „kaddish” szó eredetileg megszentelést jelent, a zsidó vallásban pedig halotti imát. A háromtételes műben Bernstein saját tizenkét hangú kompozíciós technikáját ötvözi a jazz elemeivel.

A Kaddish október 28-án is felcsendül a Filharmóniai Társaság Zenekarának előadásában, ekkor Schubert Befejezetlen szimfóniájával párosítva.

Mindkét estén Gerard Schwarz vezényli a hamarosan fennállásának 160. évfordulóját ünneplő zenekart. Az amerikai dirigens zenei tanulmányait New Yorkban végezte. A Pierre Boulez vezette New York-i Filharmonikusok első trombitása volt, majd megkezdte karmesteri pályafutását. 1985–2011 között a Seattle-i Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója, emellett 2001-2006 között a Liverpooli Királyi Filharmonikus Zenekart is vezette. 2007-ben nevezték ki az Eastern Music Festival igazgatójának. Gerard Schwarz az amerikai zene specialistája, amit mintegy száz lemezfelvétele is bizonyít, de lemezre vette Mahler szimfóniáit és Richard Strauss szimfonikus költeményeit is. Számos elismerése közül kiemelkedik két Emmy-díja és 13 Grammy-jelölése.

 

Dr. Samuel Pisar

A neves nemzetközi jogász, diplomata és író 10 éves volt, amikor a második világháború idején Hitler és Sztálin felosztotta hazáját, Lengyelországot. Miután hat évet töltött szovjet megszállás alatt, majd a nácik foglyaként Auschwitzban és más pokoli helyeken, megszökött Dachauból, és végül az Egyesült Államok hadserege hozta el számára a szabadságot. 16 évesen ő volt az egyik legfiatalabb holokauszt-túlélő, és az egyetlen, aki életben maradt családjából és iskolatársai közül.

Miután francia és ausztrál rokonai rátaláltak a romba döntött Németországban, Párizsban folytatta tanulmányait, majd kitüntetéssel diplomázott a Melbourne-i Egyetemen, és doktori fokozatot szerzett a Harvardon és a Sorbonne-on. Az 1950-es években kezdte karrierjét az ENSZ-nél, később pedig John F. Kennedy elnök, az amerikai külügyminisztérium, valamint szenátusi és képviselőházi bizottságok tanácsadójaként dolgozott. 1961-ben a kongresszus külön törvénycikkben fogadta amerikai állampolgárrá.

A hidegháború csúcspontján egyike volt azoknak, akik elsőként szorgalmazták a szélesebb körű gazdasági, kulturális és humanitárius kapcsolatok kiépítését kelet és nyugat között, és egyik ihletője volt Németország keleti, valamint Amerika enyhülési politikájának. Az 1970-es években Nobel Békedíjra jelölték.

Húsz nyelven jelentek meg könyvei, többek között az Egymás mellett élés és kereskedelem című munkája, amelyet Jean Monnet francia elnök a kelet-nyugati békés egymás mellett élés nehézségeit és lehetőségeit átfogóan bemutató műként méltatott. A Vér és remény „erőteljes tanúságtétel a hit, a bátorság és az ember megváltásra való képességéről” (Il Tempo, Róma), míg a Business Week szerint „az emberi szellem szárnyaló diadala”. Hasonló elismerést kapott híres librettója, a Kaddish, az életnek és a békének szentelt óda Leonard Bernstein monumentális III. szimfóniájához.

Samuel Pisar számos tudományos és polgári kitüntetésben részesült: többek között megkapta a Nemzetközi Raoul Wallenberg Alapítvány centenáriumi érmét, a francia Becsületrend főtiszti fokozatát, II. Erzsébet királynő pedig az Ausztrál Lovagrend tiszteletbeli tisztjévé avatta. Az UNESCO nagykövete és különleges oktatásügyi megbízottja a sérülékeny népek ellen elkövetett népirtások, etnikai tisztogatások és más tömeges atrocitások ügyében.

 

Gerard Schwarz

Az 1947-ben New Jerseyben született amerikai karmester New Yorkban végezte zenei tanulmányait, első trombitásként a Pierre Boulez vezette New York-i Filharmonikusoknál játszott 1973-ig. 1966 óta vezényel, 1971-es versenygyőzelme óta számos meghívást kapott, többek közt a Mostly Mozart Fesztivált igazgatta 1982 és 2001 között. 1985–2011 között a Seattle-i Szimfonikus Zenekar zeneigazgatója volt. Emellett 2001-2006 között a Liverpooli Királyi Filharmonikus Zenekart is vezette. 2007-ben nevezték ki az Eastern Music Festival igazgatójának. Gerard Schwarz az amerikai zene specialistája, amit mintegy száz lemezfelvétele is bizonyít. Emellett lemezre vette Mahler szimfóniáit és Richard Strauss szimfonikus költeményeit. Számos elismerése közül kiemelkedik két Emmy-díja és 13 Grammy-jelölése.

Meláth Andrea

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán 1998-ban szerzett énekművész diplomát, tanára Sziklay Erika volt. 1996-ban ösztöndíjasként részt vett a Bayreuth-i Ünnepi Játékokon. 1998-ban Fischer Annie-ösztöndíjban részesült, a magyar zeneművek bemutatása és megismertetése érdekében végzett kimagasló tevékenységéért megkapta az Artisjus-díjat. 1998 óta szerepel operaénekesként, ó 1999 óta az Operaház állandó vendége, itt Vajda János Leonce és Lénájának ősbemutatóján Rosettaként debütált. Főbb szerepei: Judit (A kékszakállú herceg vára), Dorabella (Così fan tutte), Sextus (Titus kegyelme), Rosina (A sevillai borbély), Orlovsky (A denevér).

Kelemen Zoltán

1970-ben született Ózdon. Eleinte hegedű, majd nagybőgő szakon is tanult, és játszott az ózdi zeneiskola ifjúsági szimfonikus zenekarában. 1993-ban felvették a debreceni Csokonai Színházba, ahol kezdettől játszott kisebb szerepeket. Közben két évig tanult Mohos Nagy Évánál énekelni. 1995-ben ő énekelte Alfio szerepét a Parasztbecsület olasz nyelvű, debreceni premierjén, ami után magánénekesi kinevezést kapott. 1995 júniusában első díjat kapott az Operaházban rendezett nemzetközi Szerelmi bájital-énekversenyen. A versenygyőzelem négy operaházi és hat veronai előadást jelentett, az Operart Alapítvány ösztöndíjasaként Alfio szerepében is bemutatkozhatott az Erkel Színházban. 1996-ban kapott szerződési ajánlatot a Szegedi Nemzeti Színháztól, melynek azóta is főállású magánénekese. A buffo basszustól a lírai baritonon át a Verdi-hősbariton szerepekig számos főszerepet énekelt, utóbbiak állnak hozzá legközelebb.

 

 

MŰSOR

 

Október 28.

Schubert: VIII. (Befejezetlen) szimfónia
Bernstein: III. (Kaddish) szimfónia
Vezényel: Gerard Schwarz

 

Közreműködik: Meláth Andrea – mezzoszoprán; Samuel Pisar – narrátor; a Magyar Állami Operaház Énekkara (karigazgató: Szabó Sipos Máté) és Gyermekkara (gyermekkar vezető: Gupcsó Gyöngyvér)

 

Október 29.

Fauré: Requiem

Bernstein: III. (Kaddish-) szimfónia

Karmester: Gerard Schwarz

Közreműködik: Kelemen Zoltan – bariton; Meláth Andrea – mezzoszoprán; Reményi Bánk Farkas – az Operaház Gyermekkarának szólistája; a Magyar Állami Operaház Énekkara (karigazgató: Szabó Sipos Máté) és Gyermekkara (gyermekkar vezető: Gupcsó Gyöngyvér)

Schubert: VIII. (h-moll, Befejezetlen) szimfónia

Franz Schubert (1797-1828) szimfóniái a szerző életében egészen más szerepet játszottak, mint az utókor szemében. Első hat szimfóniáját – melyek a mozarti-haydni hagyományt követik és semmiben sem maradnak el a kor szimfóniatermésének átlagától – Schubert nem tartotta sokra, s ha a Befejezetlen vagy a Nagy C-dúr szimfóniához mérjük őket, valóban más súlycsoportba tartoznak – pusztán azért, mert az említett két mű messze kiemelkedik Schubert zenekari életművéből. Igaz, az ő életében egyik sem hangzott el. A Nagy C-dúrt (melyet régebben Hetedikként, majd Kilencedikként, újabban pedig sokan sajnos Nyolcadikként emlegetnek) Robert Schumann fedezte fel a hagyatékban, és Felix Mendelssohn-Bartholdy mutatta be Lipcsében, 1839. március 21-én. A Befejezetlen szimfónia bemutatójára még tovább kellett várni: egészen 1865. december 17-ig. A két kidolgozott és meghangszerelt tétel 1822-ben keletkezett, s mivel a harmadik tétel zongoravázlata is elkészült, nincs okunk azt feltételezni, hogy Schubert eleve kéttételesnek szánta volna a művet. Ám csak ennyit küldött el barátjának, Anselm Hüttenbrennernek abból az alkalomból, hogy a grazi Stíriai Zeneegyesület tiszteletbeli tagjává fogadta. A jó barát – akinek témájára Schubert csodálatos zongoravariációkat is írt – legott megfeledkezett a kéziratról (illetve kétzongorás átiratát testvérével párszor előadta). Schubert – akin ekkor kezdett elhatalmasodni a szifilisz – nem látva reményt a kiadásra, nem folytatta a munkát (a Nagy C-dúr szimfóniát 1825–26-ban komponálta). Így maradt a h-moll szimfónia befejezetlen – noha mi, akik eleve a kéttételes művön nőttünk fel, nem érezzük annak. A Befejezetlen szimfónia titka nem valamiféle szerkezeti újításban vagy egyéb leleményben keresendő, sokkal inkább a szívbemarkolóan szép és áradó melódiák feltartóztathatatlan áradásában, a csendes kezdésekben, a nagy csúcspontokban és az elhalkulásokban.

Bernstein: III. (Kaddish-) szimfónia

Leonard Bernstein (1918–1990) eredetileg 1955-ben, a Bostoni Szimfonikusok fennállásának 75. évfordulójára komponálta volna harmadik szimfóniáját, végül csak 1961-ben fogott hozzá, s az 1963-as bemutatóra is Tel-Avivban került sor. Az arámi „kaddish” szó eredetileg megszentelést jelent, a zsidó vallásban pedig halotti imát. A nagyzenekarra, vegyeskarra, fiúkórusra, szoprán szólistára és narrátorra írott, háromtételes drámai művet Bernstein (utóbb) az 1963. november 22-én meggyilkolt John F. Kennedy emlékének ajánlotta, de már eredetileg is sokan kapcsolták a holokauszthoz. A háromtételes műben Bernstein saját tizenkét hangú kompozíciós technikáját ötvözi a jazz elemeivel, s a könnyebb befogadás érdekében engedményeket tesz a tonalitás irányában.

Bernsteinnek talán épp a Kaddish-szimfónia az a műve, ahol a számára legfontosabb kérdések és hagyományok (az egyetemesség felől értelmezett zsidó identitás és a humanitás) a legerősebben kapcsolódnak össze. Bernstein nem volt tökéletesen megelégedve művével, csaknem másfél évtizeden keresztül dolgozott rajta az 1977-es verzióig. A Samuel Pisar-féle szövegátdolgozás ötlete is tőle származott.

Fauré: Requiem

Gabriel Fauré (1845-1924) Requiemjének első változata 1887-1888-ban keletkezett, s ekkor még hiányzott belőle az Offertorium és a Libera me, az előadóegyüttes pedig inkább kamarajellegű volt (a mélyvonósokon kívül orgonát, hárfát és üstdobot foglalkoztatott). Az 1893-as, második (kamarazenekari) verzió már tartalmazta a két hiányzó tételt (az 1877-ben keletkezett Libera mét ekkor emelte be Fauré). A ma leggyakrabban játszott, a mostani koncerten is hallható, végleges verzió 1899-ben keletkezett – ez már teljes zenekarra íródott, de máig eldöntetlen, a hangszerelés a szerző vagy tanítványa, Jean Roger-Ducasse munkája-e. Az 1900. július 12-én megrendezett bemutatón 250 tagú kórus énekelt.

Fauré gyászmiséje – szemben a 19. század ismert requiemjeivel – visszafogottságával, inkább fényes, mint sötét csúcspontjaival a halálon túli életbe vetett hitet sugározza. Szövegéből hiányzik Celanói Tamás Dies irae himnusza. A gregorián elemek sajátosan fauré-i használata az időtlenség, időn kívüliség érzetét kelti, melyet a lassan áradó dallamok szépsége emel magasba.

 

SAMUEL PISAR: EGY MESTERMŰ SZÜLETÉSE – részletek

„Bernstein zsenije már 1961-ben magával ragadott, amikor elindította Washington csodálatos ún. Camelot-korszakát egy fanfár megkomponálásával, melyet JFK-nek és a First Ladynek dedikált, akik megfiatalítják Amerikát és elvarázsolják a világot. „Lenny” ekkor már ünnepelt karmester és zeneszerző volt, én pedig az elnök fiatal tanácsadója, valószínűtlen auschwitzi és harvardi „ajánlólevelekkel” és azzal hatalmas ambícióval, hogy hozzájárulok majd a kelet-nyugati nukleáris szembenállás leszereléséhez. Hála zenekedvelő feleségemnek, Judith Pisarnak, aki odaadó tanítványa és barátja volt, Bernstein befogadott belső körébe, de az, hogy egy napon majd én is együtt készítek zenét vele, a legvadabb álmaimban sem fordult volna elő.  […]

A Kaddish, amely a szöveg és a zene erőteljes interakciója segítségével drámai módon jeleníti meg korunk emberiségének hitbeli válságát és az abból eredő tévelygéseit, eredetileg 1963-ban készült az Izraeli Filharmonikus Zenekar számára a legendás szopránénekes Jennie Tourel-lel a főszerepben és a kiváló színész Hannah Rovina narrációjával. A merénylet után Bernstein munkáját „John F. Kennedy szeretett emlékének” dedikálta. Azonban elégedetlen volt a saját, meglehetősen tekintélyromboló prózai szövegével, ezért a neves amerikai költőhöz, Robert Lowellhez és más kiemelkedő irodalmárokhoz fordult segítségért. Az a különös ötlet, hogy zenéjéhez erőteljesebb és autentikusabb hangot válasszon, akkor jutott eszébe, amikor a Vér és remény című memoáromat olvasta.

[…]

1990-ben, nem sokkal halála előtt azt mondta nekem, hogy az általa írt librettó azért volt túl gyenge, mert ő maga sohasem szenvedett. „Te átélted testben és lélekben történelmünk legtragikusabb fejezetét – mondta. – Neked kell megírnod egy új prózai szöveget, amely a te szenvedésedben és újjászületésedben gyökeredzik.” Döbbenten azt feleltem neki, hogy költészeti tehetségem messze nem ér fel az ő zenei képességeivel, nem tudom közönség előtt elmesélni népem, családom és gyermekkorom elpusztítását, és nem voltam felkészülve arra, hogy felújítsam egykori viharos kapcsolatomat a Mindenhatóval, aki oly megdöbbentő közömbösséget tanúsított azokban az elátkozott esztendőkben.

[…]

Mindig is mestermű volt. De ha a Kaddish-szimfónia most új élettel, általánosabb jelentéssel és szélesebb mondanivalóval bír, mint korábban, az nem csak az én szerény librettómnak, a drámai előadásmódnak vagy az autentikus hitvallásnak köszönhető, hanem a békétlenség és változás viharának is, amely ismét végigsöpör világunkon.”

 

SAMUEL PISAR: VÉR ÉS REMÉNY
AUSCHWITZ POKLÁTÓL A SIKEREK CSÚCSÁIG

Fordította: Pataki Pál

Amikor a nácik a lengyelországi Białystokból elhurcolják a zsidókat, a 13 éves Samuel Pisar édesanyjának az az ötlete támad, hogy hosszúnadrágot ad a fiára, akit így a munkaképes férfiak közé osztanak be. Ha a szokásos rövidnadrágban marad, őt is elgázosítják Treblinkában, mint anyját és kishúgát.

A majdaneki táborban Samuelben működni kezd a túlélési ösztön, és fanatikus elszántsággal sikerül életben maradnia Auschwitzban és Dachauban. Amikor a tábort felszabadítják az amerikaiak, két megmenekült barátjával együtt Bajorországban élvezik az életet és a merész feketézéssel előteremtett jómódot. Nagynénje Párizsba viszi Samuelt, majd Ausztráliába kerül, ahol ugyanazzal a fanatikus elszántsággal veti magát a tanulásba, és elkezdődik elképesztő sikerekben gazdag életpályája. Harvardi diplomájával az ENSZ-főtitkár kabinetjében dolgozik, majd Kennedy elnök munkatársává válik. Később sikeres nemzetközi ügyvédként hollywoodi filmsztárok, cégbirodalmak, kormányok tanácsadója, nemzetközi konferenciák szónoka.
Sokáig úgy gondolta, hogy nem szabad feltépni a múlt sebeit. Azt látva azonban, hogy a világ új katasztrófák felé rohan, tudatosult benne, hogy emlékeztetnie kell arra, amit saját szemével – gyerekszemmel – látott: miként omlott össze egy kegyetlenséget, szenvedést és tragédiát maga után hagyó, önhitt világ. 1979-ben írta meg ezt a világsikert aratott könyvet, amelynek az első harmada ér véget a felszabaduláskor, a következő kétharmad annak története, hogyan tudta felépíteni magát sikeres világpolgárrá.

Corvina Kiadó, 2013.