Zűrös olasz film Osvárt Andreával

Mától vetítik a mozikban Carlo Vanzina színes, szinkronizált vígjátékát, a Zűrös olasz esküvőt. A focimeccsnyi bolondozás egy szusszanást jelenthet a nagy karácsonyi vásárlások közepette, de ennél többre nem futotta a forgatókönyvírók erejéből. Dicséretükre legyen mondva, nem akartak sablonos, szirupos, amerikai stílusú, dög unalmas „esküvős filmet”, ezért aztán ahol lehetett, olyan gondosan túlbonyolították a történetet, hogy ember legyen a talpán, aki egy fergeteges vígjátékként beharangozott filmre beülve elég energiával rendelkezik a felesleges, sőt nem egyszer zavaró szálak kifésüléséhez. Persze vannak nagyon eltalált jelenetek, amelyekben könnyen magára ismerhet például a fogadásokon gátlástalanul falni akaró kisember vagy akár a tisztességes bankár-családfő képében tetszelgő kupleráj-fan.

Hiába olyan jóképű a férfi főszereplő, Adriano Giannini, mint egy ’60-as évekbeli olasz focista, bennünket a mi Osvárt Andreánk jobban érdekel. Csak azt sajnáljuk, hogy egy üres szépséget kellett megformálnia, aki gazdag szülei hathatós közreműködése folytán azt hiszi, hogy neki mindent szabad. A nőfaló férfiút ez cseppet sem zavarja, az sem, hogy gyerekkoruk óta folyamatosan és konok következetességgel minden lehetséges hölgyet elszeret állítólagos legjobb barátja, Daniele (Ricky Memphis) elől, akinek még a menyasszonyát sem kíméli meg ellenállhatatlan vonzalmától. Igaz, hódítása pillanatában nem tudhatta, hogy kinek a skalpját sikerült begyűjtenie. A várva-várt esküvő tehát elmarad, de a csintalan olasz fiúk nem keseregnek, mondván: lányok jönnek-mennek, de a barátság örök. Lehet, hogy egyedül vagyok ezzel, de én nem tudom eldönteni a kérdést: most akkor happy end vagy nem happy end a történet vége?

 Horváth Gábor Miklós